Vajon vannak-e az allergiás betegeknek sajátos pszichés tulajdonságaik, és van-e „csak” pszichés eredetű allergia? Az utolsó kérdésre talán könnyebb a válasz, bár sokak számára nehezen hihető – a tudomány jelenleg nem ismer olyan „allergiát”, amelynek kizárólag lelki, pszichés oka, háttere lenne, anélkül, hogy a más allergiáknál ismert élettani, kórtani folyamatokat ki lehetne mutatni.

Milyen szerepe van a pszichének az allergiában?

A lelki tényezők erősíthetik, újra előhívhatják vagy akár el is nyomhatják az allergiás tüneteket, de valószínűleg önmagukban nem képesek az allergia létrehozására.

Tanulságos, hogy egy amerikai felmérés szerint az allergiával kapcsolatban a legrosszabb életminősége olyan szülőknek volt, akiknek a gyermeke súlyos földimogyoró-allergiás. Állandó félelemben kellett élniük, hogy a nem tudatosult, akaratlan földimogyoró-fogyasztás nem fog-e súlyos, akár életveszélyes tüneteket provokálni gyermekükben, és hogy ilyenkor a környezetük tud-e majd segíteni rajtuk.

A képlet fordítva is igaz: nemcsak pszichés tünetek tudják az allergiát súlyosbítani, hanem a már kialakult allergia, illetve a kezelés, a folyamatos odafigyelés és az együttműködés kényszere a megfelelő terápiás eredmény elérése érdekében, a javasolt (néha nehezen, fáradságosan és drágán megszervezhető) életmódbeli és környezeti változtatások önmagukban súlyos pszichés stresszhelyzetet okozhatnak az érzékenyebb betegekben.

Ez gátolhatja a gyógymódok hatását, nehezítheti a jó, eredményes, bizalmon alapuló beteg-orvos kapcsolat létrejöttét.